Önismerettel a sikeres jövőért

KamaszMentor

KamaszMentor

Balázs

1 alkalmas tanácsadás (esetleírás)

2021. március 11. - Zsuzsa Kozákné
fb_img_15705727081309245.jpg
Balázs 6. osztályos vagány kissrác.  Sportol, jól tanul. Édesanyja megkért, hogy beszélgessek vele a pályaválasztásról. Előtte sosem találkoztunk, Balázs mégis első perctől kezdve őszinte és önfeltáró beszélgetőtársam volt. Elmondta, hogy egy vidéki iskolába járt, ahonnan át kellett iratkoznia egy másik suliba, mert az osztálytársai energiaitalt fogyasztottak, káromkodtak. Örül neki, hogy meghozták a szüleivel ezt a döntést.
Átbeszéltük a fő sarokpontokat, kapott egy feladatot, és láttam, ahogyan felcsillan a szeme:
"Már tudom is, mit fogok csinálni!" 
Anyukája visszajelzése szerint a tanácsadás után Balázs lelkendezve számolt be arról, mire jutottunk együtt! 

El sem hinnétek, mennyire fontos szülőnek, gyereknek egyaránt, amikor visszajelzem számukra, hogy jó az, amit, ahogyan csinálnak! Az 1 darab hármas a szinte kitűnő bizonyítványban egészen más megvilágításba kerül, amikor elmondom, hogy "Jó, hát, erre a kis matek hármasra érdemes odafigyelni, nehogy ezen múljon  egy jobb gimibe a felvételi, de nem nagy ügy, nem kell ötösnek lenni, kicsit gyúrj rá a négyesre!" - és huss!
Az óriási teher lerepül a válláról; "Ó, hát, csak egy kicsit rá kell gyúrni, nem nagy ügy!" 
 
Ahogyan Vekerdy Tamás is mondta, legyünk cinkosai a gyermekünknek!

A bejegyzés trackback címe:

https://kamaszmentor.blog.hu/api/trackback/id/tr3616457430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása