Kérlek, engedjétek meg, hogy egy kicsit távolabbról induljak:
Pszichológushoz a társadalom "épebbik" része jár, ugyanis ők képesek felismerni és elfogadni azt a tényt, hogy az életük nem tökéletes, és ezért tenni is hajlandók, nem pedig piruláktól várják a megoldást. A pszichoterápia során mindkét félnek keményen dolgoznia kell ahhoz, hogy jó eredményeket érjenek el. Máskülönben évekig tartó köldöknézegetés lesz a vége, fejlődés nélkül. Egy jó pszichológus arra készíti fel a kliensét, hogy egy idő után képes legyen elengedni a kezét, és ne érezze úgy, hogy szüksége van egy állandó "mankóra" az élethez.
Egy tanácsadási folyamatban, de valójában minden tanulási szituációban hasonló a helyzet.
Nézzük, mire gondolok! --->
Photo by Ryan Hoffman on Unsplash
Tehát, mi kell ahhoz, hogy tanulni tudjunk?
- Alázat: elismerem, hogy a másik fél (pszichológus, tanácsadó, tanár, korrepetitor stb.) tud valamit, amit én (még) nem;
- Tolerancia: el tudom fogadni, hogy a másik fél nem tökéletes. Ettől még lehet értékes a tudás, amit átad nekem.
- Nyitottság: nem ragaszkodom a saját gondolatmenetemhez. Lássuk, mi sül ki a dologból, még ha szokatlan is a módszer, vagy a megközelítési mód. Később még mindig dönthetek úgy, hogy nem értek egyet a hallottakkal.
- Türelem: Lehet, hogy a tanuló fiatalabb, ezért le kell lassítania a másik félhez. Ettől még értékes információkat tudhat meg, és építkezhet a másik élettapasztalatából - megspórolva ezzel, hogy saját bőrén kelljen megtapasztalnia hibás lépéseinek következményeit.
